Amerikai kutatások alapján

A GYERMEKEK 90%-a

OMEGA-3 hiányban szenved

Minden Anyának tudatosan kell gondoskodnia a gyermeke OMEGA-3 beviteléről.

Amerikai kutatások alapján

A GYERMEKEK 10%-a

ADHD-S!

ÓVJA MEG A GYERMEKÉT!

OMEGA-3 EGYENSÚLY, KIEGYENSÚLYOZOTT GYERMEK

Fontos a gyermeked egészsége és szeretnél neki megadni minden fontos tápanyagot ami növekedéséhez, fejlődéséhez szükséges? Szeretnéd ha jobb eredménye lenne a tanulásban, koncentráltabb lenne a figyelme?

Számos orvosi kutatás igazolja, hogy az Omega-3 hiánya gyermekkorban tanulási nehézségekkel, koncentrációs problémákkal, hiperaktivitással és figyelemzavarral járhat. Éppen ezért állítják a szakemberek, hogy az elegendő Omega-3 gyermekeknek, jelöntős változást hozhat mind a gyermek, mind a család életében. 

A boldog gyermekkor egyik alapfeltétele az egészség, a jó közérzet és a kiegyensúlyozottság. Természetesen a legtöbb szülő mindezt szeretné megadni gyermekének. Ennek egyik kulcsa a tudatosabb Omega-3 pótlás, ami orvosilag igazoltan javítja a tanulási nehézségekkel küzdő és magatartászavaros gyerekek állapotát.

A GYEREKEKNEK NAGYOBB SZÜKSÉGE VAN OMEGA-3 OLAJRA!

Az Omega-3 minden életszakaszunkban fontos, de valahogy súlyozódik értéke magzati-, csecsemő- és gyermekkorban. Az esszenciális zsírsavak rendkívül hasznosak az emberi szervezet agyi és neurológiai fejlődése szempontjából. Mivel a kicsik agya és idegrendszere komoly fejlődésen megy keresztül már az anyaméhben is, ezért a várandósság alatt is fontos a kismamák Omega-3 bevitele. Csecsemőkorban az éleslátás, a kognitív képességek és a mozgásfejlődés szempontjából fontosak az esszenciális zsírsavak, akár tápszerrel, akár anyatejjel tápláljuk a kicsiket.

Később olyan dolgokban segít az Omega-3, mint például a beszéd, a hallásértés, a szótanulás, a memóriakészség és minden tanulási folyamat. Minden gyermekkori fejlődési szakasz komoly megpróbáltatás a kicsik szervezete számára. Ezért is van szükségük például több alvásra, hogy a világ és önmaguk felfedezése során agyuk megfelelően tudjon regenerálódni. 

Összességében elmondhatjuk, hogy az esszenciális zsírsavak és azok között is kiemelten az Omega-3, pontosan ebben segít a gyerekeknek, miközben építi, frissen tartja és megóvja agyukat és idegrendszerüket.

AZ OMEGA-3 HIÁNY TÜNETEI ÉS KOCKÁZATAI GYEREKEKNÉL

Az Omega-3 hiánya számos fejlődésbeli és genetikai rendellenességet okozhat a gyerekeknél. Ez többek közt érintheti szellemi képességüket, látásukat és mozgásfejlődésüket is. A hiány járhat a koncentrációs képesség romlásával, tanulási nehézségekkel, mentális betegségek kialakulásával és önkéntelen magatartás problémákkal is. Omega-3 hiánya mellett az agysejtek és idegsejtek sérülékenyebbé válnak, nem a megfelelő módon vagy ütemben újulnak meg és ez zavart okoz a kicsik szervezetében. Enyhébb esetekben az Omega-3 hiánya “csak” rossz hangulatot, illetve betegségekre való fogékonyságot eredményezhet. Súlyosabb esetben viszont az ADHD tüneteinek erősödésével, a szellemi és kognitív képességek romlásával, és olyan komoly mentális problémákkal járhat, mint például a gyermekkori depresszió. Az alábbi tünetekre érdemes odafigyelni gyermekednél:
  • mozgásfejlődés késése
  • beszéd késése
  • hiperaktivitás
  • túlzott mozgásigény
  • figyelemzavar
  • koncentrációs problémák
  • tanulási nehézségek
  • emlékezőkészség romlása
  • hevesség, indulatosság, agresszió
  • dühkitörések
  • depresszió

AZ OMEGA-3 HIÁNY TÜNETEI ÉS KOCKÁZATAI GYEREKEKNÉL

Az Omega-3 hiánya számos fejlődésbeli és genetikai rendellenességet okozhat a gyerekeknél. Ez többek közt érintheti szellemi képességüket, látásukat és mozgásfejlődésüket is. A hiány járhat a koncentrációs képesség romlásával, tanulási nehézségekkel, mentális betegségek kialakulásával és önkéntelen magatartás problémákkal is. Omega-3 hiánya mellett az agysejtek és idegsejtek sérülékenyebbé válnak, nem a megfelelő módon vagy ütemben újulnak meg és ez zavart okoz a kicsik szervezetében. Enyhébb esetekben az Omega-3 hiánya “csak” rossz hangulatot, illetve betegségekre való fogékonyságot eredményezhet. Súlyosabb esetben viszont az ADHD tüneteinek erősödésével, a szellemi és kognitív képességek romlásával, és olyan komoly mentális problémákkal járhat, mint például a gyermekkori depresszió. Az alábbi tünetekre érdemes odafigyelni gyermekednél:
  • mozgásfejlődés késése
  • beszéd késése
  • hiperaktivitás
  • túlzott mozgásigény
  • figyelemzavar
  • koncentrációs problémák
  • tanulási nehézségek
  • emlékezőkészség romlása
  • hevesség, indulatosság, agresszió
  • dühkitörések
  • depresszió

AZ AQUAX SEGÍT A MAGATARTÁS ZAVAROS GYEREKEKNEK!

A Zinzino BalanceOil+ AquaX egy 100%-ban természetes Omega-3 készítmény. Különlegessége, hogy egy szabadalmaztatott technológiának köszönhetően vízoldékony, ezáltal jókedvvel fogyasztják a gyerekek, szemben más Omega-3 olajokkal, melyeknek nehéz, kellemetlen, olajos textúrája van.

A gyerekekre hangolt étrend-kiegészítőben az Aquacelle emulgeálószer nemcsak a beszedést, de a felszívódást is könnyíti, hála könnyen emészthető állagának. 

Amellett, hogy gyerekbarát, magában hordozza a BalanceOil+ termékcsalád minden előnyét, így például az AquaX-nek is magas D3-vitamin tartalma van. A polifenolokban, antioxidánsokban és értékes fito-tápanyagokban gazdag étrend-kiegészítő olaj hatékonyan támogatja a gyermekek folyamatosan fejlődő agyát és idegrendszerét. 

Ez remek megoldást nyújt az ADHD-s, figyelemzavaros, hiperaktív, magatartászavaros, viselkedészavaros és pszichológiai betegségben szenvedő gyerekeknek.

AZ OMEGA-3 KUTATÁSOK ÁLTAL IGAZOLT JÓTÉKONY HATÁSAI A GYEREKEK EGYES FEJLŐDÉSI SZAKASZAIBAN

A ZINZINO BALANCE TERMÉKCSALÁD
ELŐNYEI GYERMEKEK SZÁMÁRA

100%-IG TERMÉSZETES ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐ

A BalanceOil+ termékcsalád organikus alapanyagai megbízható gazdaságokból származnak. Az étrend-kiegészítők kizárólag természetes aromákat tartalmaznak és nincsen bennük semmilyen mesterséges adalékanyag.

NINCS OLAJOS ÁLLAGA ÉS NEHÉZ TEXTÚRÁJA

A BalanceOil+ termékcsaládnak könnyed textúrája van, így fogyasztás után a termékek nem hagynak maguk után olajos érzetet a szájban.

A BALANCE OIL+ KELLEMES ÍZEKBEN KAPHATÓ

Finom vaníliás, élénkítő citrusos és ízmentes variáció is elérhető a Zinzino BalanceOil+ kínálatában. Felejtsd el a kellemetlen, avas halízű és halszagú olajokat!

KÖNNYŰ ADAGOLNI ÉS BEADNI A GYEREKEKNEK

A termékeket testtömeg kilogrammonként kell adagolni, a külön kapható adagoló kupak segítségével. A termék magában vagy folyadékkal (pl.: víz, gyümölcslé, smoothie) is könnyen bevehető.

SEGÍTÜNK ÖSSZEÁLLÍTANI GYERMEKED OMEGA-3 BALANSZ PROGRAMJÁT, NEKED CSAK KEDVENC ÍZÉT KELL KIVÁLASZTANI!

A LEGTÖBB ANYUKA EZEKET A TERMÉKEKET VÁLASZTJA

  • A Zinzino BalanceOil+ hagyományos termékcsaládot finom ízei miatt.
  • A Zinzino BalanceOil+ AquaX terméket vízoldékonysága miatt.
  • A Zinzino BalanceOil+ Vegan Omega-3 olajat, mert hiteles vegán termék.

MEGBÍZHATÓSÁG

A BalanceOil+ termékcsalád nemcsak a fogyasztók bizalmát és elégedettségét vívta ki magának. Számos olyan certifikációval rendelkezik a termék, amely klinikailag igazolja hitelességét és hatékonyságát. Olyan szaktekintélyek és kutató orvosok állnak a márka mögött, mint például Prof. Dr. Paul Clayton, farmakológus és a világ egyik legelismertebb táplálkozástudósa. Csatlakozz te is a magyar fogyasztók 48 000+ fős törzsvásárlói táborához.

A legfontosabb tápanyagok hiánya

így hat a sejtjeid egyensúlyára

Omega 6:3 nincs egyensúlyban

Omega 6:3 egyensúlyban van

A Balanceoil+ segít neked a szervezeted omega 6:3 egyensúlyának visszaállításában 120 nap alatt!

HISZÜNK A TERMÉKEINKBEN. DE A LEGNAGYOBB AJÁNDÉK ÜGYFELEINK VISSZAJELZÉSE.

MEGBÍZHATÓ TUDOMÁNYOS HÁTTÉR

A Zinzino a világ legjobb táplálkozástudományi szakembereivel dolgozik.

DR. PAUL CLAYTON

Dr. Clayton úttörő szerepet tölt be az élelmiszerek és növényi összetevők farmakológiai hatásainak tanulmányozásában és annak vizsgálatában, hogy azok hogyan hatnak az egészségre és a fizikai teljesítményre. PhD fokozatát neurofarmakológiából szerezte az Edinburgh-i Egyetemen.

DR. ANGELA M. RIZZO​

Dr. Rizzo a lipidek biokémiájának szakértője. A Milánói Egyetem biokémia professzora. Számos publikációja jelent meg többek
között a Journal of the American College of Nutrition és a Nutrition Journal szakfolyóiratokban.

OLA EIDE

Mr. Eide az iparágban vezető szerepet játszó BioActive Foods AS alapítója. Számos vezetői posztot töltött be: többek között a norvég és a skandináv élelmiszeripari kutatási program igazgatótanácsának elnökeként, a Mills DA innovációs igazgatójaként, illetve a Tine norvég tejgyár kutatás-fejlesztési igazgatójaként.

DR. ANANTHARAJ ABRAHAM

Dr. Abraham több mint 40 évnyi tapasztalattal rendelkezik az egészség és a táplálkozás területén. 1974-ben diplomázott orvosként és állami kórházakban és az orvostudomány több ágában is tapasztalattal rendelkezik. 2016-tól 2019-ig Dr. Abraham a Nestlé malajziai leányvállalatánál dolgozott orvosi tanácsadóként.

Miért válaszd a Zinzino Omega-3 Balanceoil+ -t?

ELSŐ A MINŐSÉG

A  legjobb minőségű termékeket kínáljuk, követve egy új tudományág, az ALKALMAZOTT TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNY elveit. Olyan ételekből származó aktív tápanyagokat használunk, amelyek segítenek leküzdeni modern életünk velejáróját, szervezetünk felborult egyensúlyi állapotát.

A Zinzino Balanceoil+ Omega-3, Omega-7, Omega-9 zsírsavat tartalmazó halolajak, természetes polifenolok, GMO-mentes természetes tokoferolok és extraszűz olívaolaj összehangolt keveréke, amely segít abban, hogy megfelelő mennyiségű omega-3 legyen a szervezetedben – az omega 3-6 arányt is figyelembe véve – ezáltal megelőzze a gyulladásokat.

A Zinzino Balanceoil+ a leghatékonyabban felszívódó készítmény az összes piacon lévő omega-3 termékeket figyelembe véve.

Ez az egyetlen termék, amely természetes polifenolokat, tokoferolokat tartalmaz, ami a legnagyobb mértékű felszívódást biztosít az omega-3 zsírsav számára. A hatóanyag -EPA, DHA- tekintetében a Balanceoil+ tartalmazza az egyik legnagyobb mennyiséget a forgalomban lévő termékek közül.

Biztonságos, és megbízható.

Az Északi tenger feldolgozatlan apróhalaiból (makréla, szardínia, szardella), Illetve vegán változat esetében, tengeri mikroalgákból nyerik ki az olajat, amely egy olyan finomítási eljáráson megy keresztül, ahol eltávolítják a különféle szennyeződéseket. Ezek az olajok nem tartalmaznak sem nehézfémeket, sem méreganyagokat. A gyártó az élelmiszerekre, gyógyszerekre és termelésre vonatkozó valamennyi előírást maradéktalanul betartja. Különösen szigorú előírásokat alkalmaz az EPA és DHA tekintetében. Kisbabáknak, állapotos nőknek adható.

“Nincs még egy ilyen termék a piacon, de még ehhez hasonló sincs.”

Az áhított eredmény eléréséhez legalább 6-8 hónapra van szükség

Balanceoil+

100 ml

8.866 Ft

6.900 Ft

1.966 Ft megtakarítás

Balanceoil+

300 ml

20.956 Ft

16.900 Ft

4.056 Ft megtakarítás

Kényelmi szolgáltatásunk rendkívül ideális szülők számára. Annak érdekében, hogy neked csak az étrend-kiegészítő napi adagolásával kelljen foglalkozni és 100%-ban gyermeked egészségére koncentrálhass, kialakítottunk egy előfizetői csomagot. Csak egyszer kell végigcsinálni a rendelés folyamatát, mert az előfizetés ideje alatt mi havonta gondoskodunk arról, hogy a termék eljusson hozzád és gyermeked egészségét szolgálja.

HASZNOS INFORMÁCIÓK

Összetevők:

Halolajok (szardellából, makrélából, szardíniából), hidegensajtolt olívaolaj, vegyes tokoferolok (antioxidánsok), természetes aromák*, D3-vitamin (kolekalciferol).
* természetes vaníliaíz * természetes citromíz * természetes narancs-citrom-menta íz * természetes grapefruit-citrom-lime íz.

Tápérték

 Tápérték és hatóanyag-tartalom: 12 ml
Halolaj 6627 mg
Omega-3 zsírsavak 2478 mg
   ebből C20:5 (EPA) 1283 mg
   ebből C22:6 (DHA) 683 mg
Olívaolaj 4092 mg
   ebből olajsav (omega-9) 3069 mg
   ebből polifenol 3,5 mg
D3-vitamin (RV* 400%-a) 20 ug
RV = a referenciaérték

Főbb előnyök

  • Hozzájárul a normál agyműködéshez, mivel  a napi adag 700 mg DHA-t tartalmaz
  • Hozzájárul az immunrendszer megfelelő működéséhez, mivel a napi adag 20 µg D3-vitamint tartalmaz
  • Segít fenntartani a szervezetben az EPA és DHA elegendő szintjét
  • Segít fenntartani a szervezetben az omega-6 és az omega-3 megfelelő szintjét
  • Segít fenntartani a szervezetben a polifenolok szintjét, így megvédve a vérzsírokat az oxidatív stressztől
  • Támogatja a szem egészséges és megfelelő működését, mivel 700 mg DHA-t tartalmaz.
  • Hozzájárul a normál csontozat fenntartásához, az egészséges izomfunkció fenntartásához, hozzájárul a normál fogazat fenntartásához és szerepet játszik a sejtosztódásban, mivel a napi adag 20 µg D3-vitamint tartalmaz
  • Hozzájárul a vér normál trigliceridszintjéhez, a normál vérnyomáshoz és a vér normál kalciumszintjéhez

BalanceOil+: hal és olívaolaj tökéletes egyensúlyban, igazolt eredményekkel.A BalanceOil+ termékben található tudományos összetétel ötvözi az egyedülálló halolaj minőséget kedvező mennyiségű omega-3-mal és omega-7-tel, valamint egy tudományosan igazolt olívaolaj-mértéket, amely nagy mennyiségben tartalmaz polifenolokat, fitotápanyagokat és omega-9-et, és így hozzájárul az omega-3 lipidek fokozott oxidatív stabilitásához.4 A polifenolok az Omega-3 molekulákhoz kötődnek, és hatékony antioxidánsokként működnek, megakadályozva a lipidek oxidálódását4 Az olívaolaj polifenoljai a halakban természetesen jelenlévő polifenolokat utánozzák, és a törékeny Omega-3 a testen keresztül továbbítják, amíg biztonságosan a sejtmembránokba nem jutnak. A polifenolok és a tengeri lipidek erősen szinergikus módon működnek együtt, lehetővé téve a szervezet számára, hogy az biztonságosan felszívja, beállítsa és fenntartsa az omega-3-szintet a szükséges 8% fölötti szintre, ami szükséges az omega-6:3 egyensúly 3:1 alatti értékre történő beállításához. Az átlagos omega-6:3 arány azoknál az embereknél, akik nem szednek omega-3-tartalmú étrend-kiegészítőket, Észak-Európában 12:1, Európában 15:1, az USA-ban pedig 25:1, derül ki a világ legnagyobb esszenciális zsírsavakat tartalmazó adatbázisának kutatása alapján, amelyhez 600 000+ tesztet elemeztek a Vitas Analytical Services független laboratóriumában. A BalanceOil+ készítmények 120 napig történő szedése után az összes földrajzi régióban az átlagos arány 3:1 alatti.

Spanyol extraszűz olivaolaj a BalanceOil+ termékben.A BalanceOil+ a spanyol Picual olajbogyó extraszűz olajából készül, amelyet nagy omega-9- és rendkívül magas antioxidánstartalma miatt választottunk ki. Omega-9 (olajsav) hozzájárul a vér normál koleszterinszintjének fenntartásához.4 Az olajbogyó szüret előtti minőségű. A feldolgozás során a kimagozott bogyókat hidegen sajtoljuk, ami omega-9 olajsavban és antioxidánsokban (úgynevezett polifenolokban) gazdag (több mint 750 mg/kg) extraszűz olívaolajat eredményez. Mindkettőnek számos jótékony hatása van.15 A polifenolok megvédik a BalanceOil+-t a palackban, de ami még fontosabb: a sejtjeinket is.

Természetes tokoferolok.Az étrend-kiegészítőkben általában vegyes tokoferolokat használnak antioxidánsként. A BalanceOil+-ban felhasznált természetes tokoferolok kifejezetten GMO-mentes, erősen finomított szójaolaj desztillátumokból készülnek, amelyekből a további finomítás során teljesen eltávolítjuk a szójafehérjét. Ez azt jelenti, hogy a készítmény nem tartalmaz allergéneket. A BalanceOil+ jellemző összetétele: alfa-, béta-, gamma- és delta-tokoferolok.

Tiszta D3-vitamin.BalanceOil+ D3-vitamint (kolekalciferol) tartalmaz. Lanolinból, a juhok gyapjújában természetesen előforduló zsírból származó természetes D3 vitamint használunk. A D3-vitamin előállítása úgy történik, hogy annak előanyagát kivonjuk a lanolinból. Ezután az anyag kémiai szerkezetét ultraibolya (UV) fénnyel megváltoztatjuk és aktiváljuk. Ez a kémiai eljárás hasonló ahhoz a folyamathoz, ami az emberi bőrben játszódik le, amikor az D3-vitamint termel a napfény hatására.

Használati útmutató

Javasolt felhasználás: 0,15 ml / testtömeg-kilogramm. Az adagolást a testtömeg alapján kell beállítani. 50 kg testtömegű felnőttek: napi 7,5 ml. 80 kg testtömegű felnőttek: napi 12 ml. Az ajánlott napi adagot ne lépje túl! Az étrend-kiegészítők nem helyettesíthetik a kiegyensúlyozott, változatos táplálkozást.

Figyelmeztetés: Ha vérhígító gyógyszert szed, konzultáljon orvosával a BalanceOil+ használatának megkezdése előtt.

Tárolás: A bontatlan üvegeket sötét, száraz helyen, szobahőmérsékleten vagy hűtőszekrényben kell tárolni. A felbontott palackok hűtőszekrényben tároladók, és 45 napon belül felhasználandók. 4 °C alatti hőmérsékleten a termék az olívaolaj megdermedése miatt zavarossá válhat. Szobahőmérsékleten ez a zavarosság ismét megszűnik. Gyermekektől elzárva tartandó!

ÍME PÁR FONTOS KÉRDÉST, AMIRE LEHET, HOGY TE IS KÍVÁNCSI VAGY A TERMÉKEK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK KAPCSÁN

Az Omega-3-mal kapcsolatban

Az Omega-3 egy többszörösen telítetlen esszenciális zsírsav, melynek előállítására az emberi szervezet nem képes.

Az Omega-3-nak három fő típusa van, melyek a(z):

  • alfa-linolénsav (ALA);
  • az eikozapentaénsav (EPA);
  • és a dokozahexaénsav (DHA).

Az ALA számos növényi élelmiszerben megtalálható, ám szervezetünkben nem aktív. Az EPA és a DHA legfőbb forrását a hidegvizi, zsíros húsú halak jelentik. Mindkettőre nagy szüksége van szervezetünknek az egészséges működéshez.

  • bőrirritáció
  • hajhullás
  • szemszárazság
  • látásromlás
  • depresszió
  • rossz közérzet
  • kimerültség
  • alvászavar
  • szív és érrendszeri betegségek kialakulásának növekvő kockázata
  • az agyat és az idegrendszert érintő betegségek kialakulásának növekvő kockázata
  • gyermekeknél az ADHD kialakulásának, tünetei felerősödésének kockázata
  • figyelem- és magatartászavar
  • depresszió és pánikbetegség kialakulásának kockázata
  • látásromlás, látóideg károsodás, glaukóma
  • immunrendszer legyengülése, fertőzésekre való fogékonyság
  • daganatos megbetegedések kialakulásának kockázata
  •  
  • A legtöbb kutatószervezet állásfoglalása szerint gyermekek esetében a napi szükséglet: 120-1300 mg kombinált EPA-DHA.

    Egészséges felnőtt esetében ez az érték: 900-3000 mg kombinált EPA-DHA.

    Míg krónikus és gyulladásos betegségben szenvedők, továbbá várandósok és szoptatós anyukák esetében: a szokásos adag 200 mg-mal történő emelése javasolt.

  • Igen. Fontos a napi adag precíz és szigorú betartása, ugyanis az Omega-3 túladagolása kockázatos lehet immunrendszerünk, illetve szív- és érrendszerünk egészségére nézve.

A vásárlással kapcsolatban

Termékeinket a weboldalunkon keresztül tudod megrendelni.

Töltsd ki állapotfelmérő kérdőívünket vagy vedd fel velünk a kapcsolatot.

Az általános szerződési feltételekben foglaltak szerint.

Javasoljuk, hogy a termék fogyasztása előtt végezd el a Zinzino felhasználóbarát száraz vércsepp tesztjét, amely segít feltérképezni szervezeted aktuális állapotát. Az egészség program végén pedig végezz kontroll tesztet.

  • Webshippy házhozszállítás futárszolgálat: 1 600 Ft
  • Csomagautomata szolgáltatások (FOXPOST) : 1 400 Ft  
  • Csomagautomata szolgáltatások (GLS): 1 600 Ft
  • Bankkártyával előre
  • Közvetlen banki előre utalás
  • Készpénzben átvételkor
  • Bankkártyával átvételkor

A Balance termékcsaláddal kapcsolatban

A Balance termékcsalád Omega-3 és D3-vitamin tartalmú étrend-kiegészítőket foglal magában.

A normál termékcsalád: Hidegvizi vadon élő halakból és olívabogyóból.

Vegán termék: Mikroalgákból és olajbogyóból.

  • Citrom
  • Vanília
  • Grapefruit-citrom-lime
  • Narancs-lime-menta
  • Semleges íz

100 és 300 ml kiszerelésben.

A BalanceOil+ termékből a napi javasolt adag testtömeg-kilogrammonként 0,15 ml.

Napi 1 db lágy kapszula 30 testsúly kilogrammonként. (pl.: 50 kg-os testsúly esetén 2 db kapszula/nap) Ne szedjen naponta több, mint 5 lágy kapszulát.

A bontatlan terméket sötét, száraz helyen javasolt tárolni. A felbontott BalanceOil+ palackot 4°C-on, hűtőszekrényben kell tárolni. Minden Zinzino termék gyermekektől elzárva tartandó.

Ez teljesen attól függ, hogy hányan fogyasszák és milyen napi adagokkal.

Mindenkinek javasoljuk, hogy egyeztessen a termékek szedéséről kezelőorvosával.

A Zinzino egy innovatív étrend-kiegészítő gyártó cég.

Kérdésed maradt? Tedd fel bátran! Segítünk!

Ismerd meg a csapatunkat! Kérj INGYENES orvosi,-szakértői konzultációt a hét 6 napján, 09:00-18:00 óra között.

Orvos

Dr Nagy Tamás

Orvosi kérdésekkel fordulj hozzám.

Orvos, Egészségügyi-Közgazdász. Tagja a Magyar Táplálkozástudományi Társaságnak és a Magyar Elhízástudományi Társaságnak. A Zinzino készítményei mindazoknak jó, akik jól és egészségesen szeretnek élni. A mikro-és makrotápanyagok mellett a szervezet egyensúlyára helyezi a hangsúlyt.

15 perc ingyenes konzultáció

Független Zinzino partner

Virág Katalin

Ügyfélszolgálat

Tanácsadással, termékekkel, rendeléssel kapcsolatos kérdésekkel fordulj hozzám.  

  Szeretettel várom a megkeresésedet.

Mobil: +36 70 638 8180

15 perc ingyenes konzultáció

 

Független Zinzino partner

Lingl Márk

Termékekkel kapcsolatos kérdésekkel fordulj hozzám.

Mérnök-közgazdász. Legyen Egészséges Brand alapítója, elkötelezett egészségtudatos termékspecialista.

A Zinzino készítményei mindazoknak jó, akik jól és egészségesen szeretnek élni. A mikro-és makrotápanyagok mellett a szervezet egyensúlyára helyezi a hangsúlyt.

15 perc ingyenes konzultáció

Független Zinzino partner

Bálint Judit

Ügyfélszolgálat

Tanácsadással, termékekkel, rendeléssel kapcsolatos kérdésekkel fordulj hozzám.  

  Szeretettel várom a megkeresésedet.

Mobil: +36 70 374 3037

15 perc ingyenes konzultáció

 A termék nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot! A termék nem gyógyít betegségeket! A termék nem az orvosi kezelés helyettesítésére alkalmas! Betegség esetén használatát beszélje meg kezelőorvosával. Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! Ne szedje a készítményt, ha az összetevők bármelyikére érzékeny vagy allergiás! Kisgyermektől elzárva tartandó!

Copyright © 2021 legyenegeszseges.hu by : MarketingMaker

×

Cart

Narancs - citrom - menta

Grapefruit - citrom - lime

Dr. Nagy Tamás

Orvos, Egészségügyi-Közgazdász. Tagja a Magyar Táplálkozástudományi Társaságnak és a Magyar Elhízástudományi Társaságnak.

nagydoktor@legyenegeszseges.hu

Virág Katalin

Független Zinzino tanácsadó Termékspecialista.

viragkatalin@legyenegeszseges.hu

Lingl Márk​

Mérnök-közgazdász. Legyen Egészséges Brand alapítója, elkötelezett egészségtudatos termékspecialista

ugyfelszolgalat@legyenegeszseges.hu

+36 20 330 0425

Bálint Judit

Független Zinzino tanácsadó, a Legyen Egészséges Brand társalapítója. Termékspecialista.

balint.judit@legyenegeszseges.hu

+36 70 374 3037

TUDTAD AZT, HOGY...

TÖRZSVÁSÁRLÓI CSOMAG rendelésével ezekhez a termékekhez 40%-al olcsóbban, törzsvásárlói áron juthatsz hozzá?