Szabadulj meg tőle!

Irritábilis bélszindróma!

Nekem már sikerült!

Neked is sikerül!

Szabadulj meg tőle!

Irritábilis bélszindróma!

Nekem már sikerült!

Neked is sikerül!

A ROSTOKNAK KIEMELT SZEREPE VAN AZ IBS, AZ IBD ÉS A CROHN KEZELÉSÉBEN!

Az irritábilis bél szindrómára és a bélgyulladásos bélbetegségekre, így a Crohn-betegségre, illetve a fekélyes vastagbélgyulladásra is nagyon fontos odafigyelni és megfelelően kezelni.

A betegségek szövődményei akár végzetes kimenetelűek is lehetnek, éppen ezért orvoshoz kell fordulni és szigorúan be kell tarani pár szabályt a fentiekben szenvedőknek. Egy ilyen fontos szabály a megfelelő rostbevitelről való gondoskodás, amely kezelési és megelőzési fázisban egyaránt fontos.

A Zinzino ZinoBiotic+ rendszeres fogyasztása mellett olyan kiegyensúlyozott étrendet követhetünk, amellyel:

  • megelőzhető az IBS és a két IBD is (Crohn-betegség és colitis ulcerosa);
  • kezelhetők a bélbetegségek és bélgyulladások tünetei;
  • javítható az emésztés és az anyagcsere;
  • csökkenthető az étkezés után kiugró vércukorszint;
  • optimalizálható a koleszterinszint;
  • kiegyensúlyozható mikrobiomunk és ezzel általánosan javítható közérzetünk.

ÁLLÍTSD HELYRE EMÉSZTŐRENDSZERED EGÉSZSÉGÉT ÉS SZABADULJ MEG A BÉLPANASZOKTÓL TANÁCSADÓINK SEGÍTSÉGÉVEL!

EGY KANÁL ROSTTAL AZ IBS, AZ IBD ÉS A CROHN ELLEN!

A ZinoBiotic+ 8 természetes élelmi rost remek keveréke, amelyek a vastagbélben hasznosulva fejtik ki hatásukat. Vastagbelünkben 100 billió baktérium található, amelyek jelentős része jótékonyan hat emésztésünkre és bélműködésünkre. Ezek a jótékony baktériumok rostokkal táplálkoznak, mely tápanyagot a ZinoBiotic+ biztosítja számukra. Bélflóránk egyensúlya nagyban befolyásolja immunrendszerünk egészségét, állóképességünket és általános közérzetünket is. A rostok ezen kívül hozzájárulnak a gyomor teltségérzetéhez, csökkentik a puffadást és ideális állagúvá teszik a székletet.

Ez mind azért rendkívül hasznos hatás, mert a bélbetegségek jelentős százalékának hátterében a rendszertelen, nem megfelelő, fontos tápanyagokban és rostokban szegény táplálkozás is állhat.
Amerikai kutatások szerint a Crohn-betegség kialakulásának kockázata 40%-kal csökkenthető rostban gazdag táplálkozással és megszüntethetők rostokkal a bélrendszer nyálkahártyájának gyulladásos tünetei. A tünetek enyhítésével és a gyulladás csökkentésével a Crohn autoimmun betegség hatékonyan kezelhető, a betegség pedig szinten tartható.

Az IBS tünetei rostokkal sok esetben remekül fékezhetők, legyen szó a betegség bármelyik fajtájáról (irritábilis vékonybél szindróma, irritábilis colon szindróma vagy irritábilis emésztőrendszer szindróma). A rostok optimális állagúvá teszik a székletet, mivel vagy lazítják a bélrendszerből nehezebben távozó szilárd székletet, vagy pedig fékezik a hasmenést a székletben lévő folyadék megkötésével. A rostok csökkentik a puffadást, a fokozott gázképződést és kipucolják a beleket, melyeknél nagyobb eséllyel szűnik így meg az irritáció.

ELŐZD MEG A BAJT ROSTOKKAL!

A Crohn-betegség, az IBS és más bélbetegségek vagy gyulladások kialakulása is szoros összefüggésbe hozható a nem megfelelő táplálkozással, így például a rostokban szegény étkezéssel.

A fent említett betegségek megelőzése és időben történő kezelése azért fontos, mert ezek a gyógyíthatatlan betegségek nemcsak kellemetlen tünetekkel, hanem végzetes szövődményekkel járhatnak, ha nem tartjuk kordában kártékony mellékhatásaikat és tüneteiket.

AZ IBS SZÖVŐDMÉNYEI

Az irritábilis bélszindróma egyik leggyakoribb következménye az aranyér kialakulása, a megváltozott székletminőség, így a székrekedés vagy a hasmenés miatt.

Természetesen az anyagcsere és tápanyag felszívódási zavarok mellett jelentkezhetnek testsúlyproblémák, továbbá lelki betegségek is, így a szorongás vagy a stressz is kialakulhat az IBS hatására.

A probléma, hogy ez oda-vissza működik és a mentális betegségek is triggelik az IBS tüneteit.

A CROHN SZÖVŐDMÉNYEI

A Crohn-betegségnek és más IBD betegségeknek sokkal súlyosabb szövődményei lehetnek, mint az irritábilis bél szindrómáknak. A Crohn-betegség a bélfal teljes vastagságát érinti. Idővel a bélfal egyes részei megvastagodnak, beszűkülnek, ami megakadályozza a béltartalom áthaladását a megbetegedett bélszakaszon keresztül.

Bizonyos esetekben műtétileg kell az érintett bélszakaszt eltávolítani. A betegeknek számolni kell a fekélyek, a fisztulák és sajnos a vastagbéldaganat kialakulásának kockázatával is.

Ezen felül a bélflóra romlásával megjelenhetnek mindkét betegség esetében nutritív allergiák, étel intolleranciák és más szerveket érintő krónikus gyulladások.
Ezeket megelőzendő kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy étrendünk elegednő rostot és más fontos tápanyagokat tartalmazzon.

Ne csak étvágyunknak tegyünk eleget, hanem adjuk meg azt emésztőrendszerünknek, amire ő éhezik.

ROSTBAN GAZDAG ÚJ ÉTRENDEDDEL KAPCSOLATOS TANÁCSOKÉRT KERESD AZ ÉLJEN EGÉSZSÉGESEN CSAPATÁT

ELŐNYÖK MÁS TERMÉKEKKEL SZEMBEN

8 ÉLELMI ROSTOT TARTALMAZ

A legtöbb termék 1-2 rostot tartalmaz, ami nem elegendő a napi rostigény kielégítéséhez. A ZinoBiotic+ nagy mennyiségben tartalmaz nyolc különféle élelmi rostot, amely az egész emésztőrendszer és vastagbél számára előnyös.

GLUTÉNMENTES

A ZinoBiotic+ egy olyan különleges béta-glükánt tartalmaz, amely zabból származik és mentes a gluténtól. A gyártás során különös gondot fordít arra a Zinzino, hogy a termék ne szennyeződjön más gabonával. A gluténmentes diétát gyakran javasolják az IBS-es és Crohnos betegeknek.

NINCSENEK BENNE SEGÉDANYAGOK

Ez az élelmi rostkeverék csak és kizárólag hatóanyagot tartalmaz. A termékben egyáltalán nincs segédanyag, voltaképpen színtiszta rost és emésztésnek ellenálló természetes anyag.

TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜL

A ZinoBiotic+-ban emésztésnek ellenálló keményítő, inulin, zabból származó béta-glükánok, frukto‑oligoszacharidok és az útifűmaghéj van, amelyek megerjednek a vastagbélben és jótékonyan támogatnak számos bélfunkciót. Van még benne emésztésnek ellenálló keményítő, amely optimalizálja a vércukorszint kiugrását étkezés után.

A ZINOBIOTIC+ 8 AKTÍV HATÓANYAGA

  • Emésztésnek ellenálló kukoricakeményítő
  • Zabból származó gluténmentes béta-glükánok
  • Inulin
  • Frukto‑oligoszacharidok
  • Emésztésnek ellenálló burgonyakeményítő
  • Útifűmaghéj
  • Részben hidrolizált guargumi guarbabból
  • Emésztésnek ellenálló keményítő zöld banánból

JAVASOLT NAPI ZINZINO ZINOBIOTIC+ ADAG

Egy egészséges átlag felnőtt számára a javasolt napi adag 12 g (2 adagolókanálnyi) ZinoBiotic+ por. Ezt a mennyiséget 200 ml folyadékkal kell fogyasztani, ami lehet víz, gyümölcsturmix, smoothie, joghurt, kefir vagy más, amivel szívesen fogyasztjuk. Egyéni igényeinknek megfelelően javasolt napi 1–4 adagolókanálnyi ZinoBiotic+ port fogyasztani. Az ajánlott napi adagot nem szabad túllépni. Ahogy az élelmi rostok fogyasztása mellett mindig javasolt, így a ZinoBiotic+ esetében is érdemes megnövelni folyadékbevitelünket, lehetőség szerint víz fogyasztásával.

FONTOS SZÁMUNKRA IS, HOGY MEGBÍZHATÓ TERMÉKEKET KÍNÁLJUNK

A ZinoBiotic+ olyan összetevőket tartalmaz, amelyeket az EFSA (az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság) egészségünk szempontjából előnyösnek igazolt. Azért tettük le a Zinzino mellett a voksunkat, mert a skandináv cég különös gondot fordít arra, hogy termékei eredményessége tesztekkel mérhető legyen. Étrend-kiegészítőik tudományosan bizonyított eredményei olyan táplálkozás tudósok sikeres munkáját dicsérik, mint például az elismert Prof. Dr. Paul Clayton, aki többek közt a Pécsi Egyetemen is vendégelőadó. Örülünk, hogy a Legyen Egészséges! brand egy ilyen világmárka független partnere és kiszolgálhatja a magyar piacot.

HISZÜNK A TERMÉKEINKBEN. DE A LEGNAGYOBB AJÁNDÉK ÜGYFELEINK VISSZAJELZÉSE.

A ZINZINO TUDOMÁNYOS HÁTTERE

A világ legjobb táplálkozástudományi szakemberei dolgozták ki azt a rendszert, amelyre a Zinzino termékei alapszanak.

DR. PAUL CLAYTON

Dr. Clayton úttörő szerepet tölt be az élelmiszerek és növényi összetevők farmakológiai hatásainak tanulmányozásában és annak vizsgálatában, hogy azok hogyan hatnak az egészségre és a fizikai teljesítményre. PhD fokozatát neurofarmakológiából szerezte az Edinburgh-i Egyetemen.

DR. ANGELA M. RIZZO​

Dr. Rizzo a lipidek biokémiájának szakértője. A Milánói Egyetem biokémia professzora. Számos publikációja jelent meg többek
között a Journal of the American College of Nutrition és a Nutrition Journal szakfolyóiratokban.

OLA EIDE

Mr. Eide az iparágban vezető szerepet játszó BioActive Foods AS alapítója. Számos vezetői posztot töltött be: többek között a norvég és a skandináv élelmiszeripari kutatási program igazgatótanácsának elnökeként, a Mills DA innovációs igazgatójaként, illetve a Tine norvég tejgyár kutatás-fejlesztési igazgatójaként.

DR. ANANTHARAJ ABRAHAM

Dr. Abraham több mint 40 évnyi tapasztalattal rendelkezik az egészség és a táplálkozás területén. 1974-ben diplomázott orvosként és állami kórházakban és az orvostudomány több ágában is tapasztalattal rendelkezik. 2016-tól 2019-ig Dr. Abraham a Nestlé malajziai leányvállalatánál dolgozott orvosi tanácsadóként.

Az áhított eredmény eléréséhez legalább 6-8 hónapra van szükség

Zinobiotic+

1 darab

15.314 Ft

13.900 Ft

1.414 Ft megtakarítás

Zinobiotic+​

2 darab

30.628 Ft

27.200 Ft

3.428 Ft megtakarítás

Kidolgoztunk a te számodra egy TÖRZSVÁSÁRLÓI RENDSZERT, hogy olcsóbban esetleg ingyen juthass a kedvenc termékeidhez. Minden hónapban automatikusan gondoskodunk a terméked házhoz szállításáról, így sohasem fogod elfelejteni és biztonságban leszel. Neked nincs más teendőd, csak a futártól átvenni a csomagot.

Bővebb tájékoztatás céljából kollégáink telefonon felkeresnek.

HASZNOS INFORMÁCIÓK

Összetevők

Emésztésnek ellenálló kukoricakeményítő, zabból származó gluténmentes béta-glükánok, inulin, fruktooligoszacharidok, emésztésnek ellenálló burgonyakeményítő, útifűmaghéj, részben hidrolizált guargumi guarbabból, emésztésnek ellenálló keményítő zöld banánból.

Tápérték

Tápérték 12 gramm (2 adagolókanálnyi) porban

12 g 
Emésztésnek ellenálló keményítőkeverék 4,9 g 
Béta-glükán zabból 1,0 g
Inulin 1,8 g
Frukto-oligoszacharidok 0,2 g
Útifűmaghéj 0,5 g
Guargumi0,24 g

 

Főbb előnyök

  • Élelmirost-keverék1

  • Étkezések után csökkenti a vércukorszint kiugrását2

  • A bélrendszer egészsége

  • Kiegyensúlyozott koleszterin3

  • Egészséges bélműködés4

  • Kiegyensúlyozott mikrobiom

Élelmi rostok

A piacon lévő egyéb rosttermékek általában csak egy vagy kétféle élelmi rostot tartalmaznak, ez a stratégia nem elegendő a napi rostigény kielégítéséhez. A ZinoBiotic+ jelentős mennyiségben tartalmaz nyolc különféle élelmi rostot. Ez a megoldás az egész vastagbél számára előnyös. Az emésztésnek ellenálló keményítő, az inulin, a zabból származó béta-glükánok, a fruktooligoszacharidok és az útifűmaghéj megerjednek a vastagbélben és jótékonyan támogatnak számos bélfunkciót, például az emésztésnek ellenálló keményítő hozzájárul a vércukorszint étkezések utáni, egyébként normálisnak tekinthető megemelkedésének visszaszorításához.2

A bélrendszer egészsége

A ZinoBiotic+ porban lévő rostok serkentik a jótékony baktériumok elszaporodását a vastagbélben. Az emberi vastagbélben több mint 100 billió baktérium található, és míg egy részük jótékony hatással van az egészségre, másik részük már nem annyira kívánatos. A jótékony baktériumok élelmi rostokkal táplálkoznak, ami lehetővé teszi számukra, hogy a kevésbé kívánatos baktériumoknál gyorsabban növekedjenek és kiszorítsák azokat. A jótékony baktériumok számos fontos testi funkcióhoz hozzájárulnak, például az immunrendszerünk neveléséhez. Szerepet játszanak még a jobb hangulat, az állóképesség és általánosságban az egészség formálásában is. Az egészséges bélrendszer nélkülözhetetlen része az egészséges testnek.

A rostok hozzájárulnak a gyomor teltségérzetéhez (ami elősegítheti az étvágycsökkenést), ugyanakkor csökkentik a puffadást. Előfordulhat egy rövid alkalmazkodási idő, mire a rostok elkezdik serkenteni a baktériumpopuláció szaporodását, de ez csak egy apró és átmeneti lépés a kedvezőbb végeredmény felé vezető úton.

Normál koleszterinszint

A nyolc rost egyike a zabból származó béta-glükán. Ez a vér normál koleszterinszintjének fenntartásában játszik szerepet.3

Gluténmentes

A ZinoBiotic+ zabból származó különleges béta-glükánt tartalmaz, ami mentes a gluténtól és más gabonával való szennyeződéstől.

Egyéb összetevők
A ZinoBiotic+ csak hatóanyagot tartalmaz. A termékben egyáltalán nincs segédanyag.

Ajánlott napi adag: Egy keverőpohárban 12 g (2 adagolókanálnyi) port oldjon fel 200 ml vízben vagy adagolja azt más italhoz, pl. LeanShake-hez vagy gyümölcsturmixhoz. Joghurtra, kefirre, aludttejre vagy hasonlóra is szórhatja. Napi1–4 adagolókanálnyi ZinoBiotic+ port fogyasszon, igény szerint. Azajánlott napi adagot ne lépje túl! Az étrend-kiegészítők nem helyettesíthetik a kiegyensúlyozott, változatos táplálkozást.

Víz: Élelmi rostok fogyasztása során javasolt a megnövelt folyadékbevitel. A víz megakadályozza az olyan emésztési gondokat, mint például a székrekedés.

Tárolás: Száraz, hűvös helyen, lezárva tárolandó. Kisgyermekektől elzárva tartandó!

ÖSSZESZEDTÜNK PÁR FONTOS KÉRDÉST, AMIRE LEHET, HOGY TE IS KÍVÁNCSI VAGY A TERMÉKEINKKEL ÉS SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATBAN

A termékkel kapcsolatban

A Zinzino ZinoBiotic+ egy por alapú természetes élelmi rost-keverék.

Természetes alapanyagokból. A ZinoBiotic+ csak a hatóanyagot tartalmazza (rostokat) adalékanyagok nélkül.

180 grammos, dobozos kiszerelésben.

Ajánlott napi adag: Egy keverőpohárban 12 g (2 adagolókanálnyi) por 200 ml vízzel. A maximális megengedett napi mennyiség 4 adagolókanál.

A terméket szobahőmérsékleten, sötét, száraz helyen javasolt tárolni.

Ez teljesen attól függ, hogy hányan fogyasszák és milyen napi adagokkal.

Szedés előtt minden esetben egyeztessen kezelő orvosával.

A ZinoBiotic+ magad rost tartalmú étrend-kiegészítő szedésekor mindig gondoskodjon róla, hogy elegendő vizet/folyadékot fogyasszon az esetleges székrekedés elkerülése érdekében.

A Zinzino egy svéd, innovatív étrend-kiegészítő gyártó cég.

A vásárlással kapcsolatban

Termékeinket a weboldalunkon keresztül tudod megrendelni.

Töltsd ki állapotfelmérő kérdőívünket vagy vedd fel velünk a kapcsolatot.

Az általános szerződési feltételekben foglaltak szerint.

Javasoljuk, hogy a termék fogyasztása előtt végezd el a Zinzino felhasználóbarát száraz vércsepp tesztjét, amely segít feltérképezni szervezeted aktuális állapotát. Az egészség program végén pedig végezz kontroll tesztet.

  • Webshippy házhozszállítás futárszolgálat: 1 600 Ft
  • Csomagautomata szolgáltatások (FOXPOST) : 1 400 Ft  
  • Csomagautomata szolgáltatások (GLS): 1 600 Ft
  • Bankkártyával előre
  • Közvetlen banki előre utalás
  • Készpénzben átvételkor
  • Bankkártyával átvételkor

Kérdésed maradt? Tedd fel bátran! Segítünk!

Ismerd meg a csapatunkat! Kérj INGYENES orvosi,-szakértői konzultációt a hét 6 napján, 09:00-18:00 óra között.

Független Orvos tanácsadó

Dr Nagy Tamás

Orvosi kérdésekkel fordulj hozzám.

Orvos, Egészségügyi-Közgazdász. Tagja a Magyar Táplálkozástudományi Társaságnak és a Magyar Elhízástudományi Társaságnak. A Zinzino készítményei mindazoknak jó, akik jól és egészségesen szeretnek élni. A mikro-és makrotápanyagok mellett a szervezet egyensúlyára helyezi a hangsúlyt.

15 perc ingyenes konzultáció

Független Zinzino partner

Virág Katalin

Ügyfélszolgálat 

Tanácsadással,termékekkel, rendeléssel kapcsolatos kérdésekkel fordulj hozzám.

Szeretettel várom a megkeresésedet.

Mobil: +36 70 638 8180

15 perc ingyenes konzultáció

Független Zinzino partner

Lingl Márk

Termékekkel kapcsolatos kérdésekkel fordulj hozzám.

Mérnök-közgazdász. Legyen Egészséges Brand alapítója, elkötelezett egészségtudatos termékspecialista.

A Zinzino készítményei mindazoknak jó, akik jól és egészségesen szeretnek élni. A mikro-és makrotápanyagok mellett a szervezet egyensúlyára helyezi a hangsúlyt.

15 perc ingyenes konzultáció

Független Zinzino partner

Bálint Judit

Ügyfélszolgálat 

Tanácsadással,termékekkel, rendeléssel kapcsolatos kérdésekkel fordulj hozzám.

Szeretettel várom a megkeresésedet.

Mobil: +36 70 374 3037 

15 perc ingyenes konzultáció

 A termék nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot! A termék nem gyógyít betegségeket! A termék nem az orvosi kezelés helyettesítésére alkalmas! Betegség esetén használatát beszélje meg kezelőorvosával. Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! Ne szedje a készítményt, ha az összetevők bármelyikére érzékeny vagy allergiás! Kisgyermektől elzárva tartandó!

Copyright © 2021 legyenegeszseges.hu by : MarketingMaker

×

Cart

Dr. Nagy Tamás

Orvos, Egészségügyi-Közgazdász. Tagja a Magyar Táplálkozástudományi Társaságnak és a Magyar Elhízástudományi Társaságnak.

nagydoktor@legyenegeszseges.hu

Virág Katalin

Független Zinzino tanácsadó Termékspecialista.

viragkatalin@legyenegeszseges.hu

Lingl Márk​

Mérnök-közgazdász. Legyen Egészséges Brand alapítója, elkötelezett egészségtudatos termékspecialista

ugyfelszolgalat@legyenegeszseges.hu

+36 20 330 0425

Bálint Judit

Független Zinzino tanácsadó, a Legyen Egészséges Brand társalapítója. Termékspecialista.

balint.judit@legyenegeszseges.hu

+36 70 374 3037

TUDTAD AZT, HOGY...

TÖRZSVÁSÁRLÓI CSOMAG rendelésével ezekhez a termékekhez 40%-al olcsóbban, törzsvásárlói áron juthatsz hozzá?